Petőfi Sándor élete és költészete
Kedvezményes ár:
3 360 Ft 25% % kedvezményAlig hihető, de igaz: Petőfi Sándornak, a magyar nyelvterületen és a világirodalomban is legismertebb hazai költőnknek 1896 óta nem jelent meg átfogó, tudományos megalapozottságú, önálló kutatásokon (is) alapuló életrajza. Immár 72 éve, hogy Illyés Gyula sok kiadást megért Petőfi-könyvét először kézbe vehették az olvasók. Azóta egyrészt megszaporodtak a költőről, koráról, kapcsolatairól, eszmei tájékozódásáról szóló ismereteink (gyarapodott az ezeket feldolgozó résztanulmányok, sőt könyvek száma), másrészt a kultusz és az ideológiai kisajátítások már-már eltakarták előlünk Petőfi igazi arcát.
Az Osiris Irodalomtörténet sorozat következő kötete az irodalomtörténet-írás régi adósságát törleszti. Kerényi Ferenc a költői munkásság tudományos igényű kiadásának több mint tíz éven keresztül volt szerkesztője és sajtó alá rendezője, több népszerű kiadás szöveggondozója, számos emlékhely kiállításának rendezője. Négy évtizeden át foglalkozott a reformkorral és benne Petőfivel, munkájában tehát – mely műfajilag kritikai életrajz – végre összegezhette tapasztalatait. A kötet tartalmazza a költő tüzetes biográfiáját, feltárja életműve keletkezéstörténetét, bemutatja egykorú fogadtatását, a Kiadások és értékelések című bibliográfiai esszé pedig a recepció legfontosabb irányairól tájékoztat. Mivel a könyvben maradéktalanul érvényesül a régi igazság, miszerint a valóság mindig izgalmasabb, mint a legszebb legenda, Kerényi vélhetően újabb olvasókat és újraolvasókat toboroz Petőfi Sándornak.
Kiadás éve: 2022
Oldalszám: 564
Fomátum: A/5