- -50%

Császtvay Tünde
Gyurgyák János
Szilágyi Márton
Kiadás éve: 2022
Oldalszám: 440
Formátum: B/5
Kerényi Ferenc (1944–2008), az utóbbi évtizedek egyik legjelentősebb irodalom- és színháztörténésze. Arra vállalkoztunk, hogy életművének néhány fontos vonulatát mutassuk be: a 19. századi irodalom néhány kiemelkedő – s a szerzőnek igen kedves – személyiségének (Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor és Madách Imre) szentelt dolgozataiból válogattunk, s ezek mellé a dolgozatok mellé helyeztünk néhány összefoglaló áttekintést. Jelen kötet nagyrészt olyan tanulmányokat ad közre, amelyek – egykorú, első publikálásuk óta – nem jelentek meg újra, s így számos ponton feltáró és leletmentő jellege van a gyűjteménynek. Még akkor is, ha természetesen ezek a dolgozatok folyamatosan jelen voltak és vannak a téma szakirodalmi hivatkozásai és referenciái között.
Császtvay Tünde
Gyurgyák János
Szilágyi Márton
Kiadás éve: 2022
Oldalszám: 440
Formátum: B/5
A cookie-k olyan kis adatrészek, amelyeket szöveges fájlokban tárolnak, amelyek a webhelyek böngészőbe való betöltésekor az Ön számítógépén vagy más eszközén tárolódnak. Széles körben használják arra, hogy „emlékezzenek” Önre és preferenciáira, akár egyetlen látogatásnál, akár többszöri ismételt látogatásnál.
Számos különböző célra használunk sütiket. Egyes cookie-k technikai okokból szükségesek; néhány személyre szabott élményt tesz lehetővé mind a látogatók, mind a regisztrált felhasználók számára; és vannak olyanok, amelyek lehetővé teszik a kiválasztott harmadik fél hálózatainak hirdetéseinek megjelenítését.
A látogatók korlátozhatják a cookie-k használatát, vagy teljesen megakadályozhatják azok beállítását. Ha letiltja a cookie-kat, kérjük, vegye figyelembe, hogy szolgáltatásunk egyes funkciói nem működnek megfelelően.
Csak akkor gyűjtünk információkat Önről, ha okunk van rá – például szolgáltatásaink nyújtása, Önnel való kommunikáció, vagy szolgáltatásaink javítása érdekében.
Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy megőrizzük weboldalunk látogatóinak bizalmát. Nem gyűjtünk, nem adunk el, nem bérelünk vagy kereskedünk e-mail listákat vagy adatokat más cégekkel és vállalkozásokkal. Tekintse meg Adatvédelmi nyilatkozatunkat, ahol részletes információkat olvashat arról, hogy mikor és miért gyűjtjük az Ön személyes adatait, hogyan használjuk azokat, milyen korlátozott feltételek mellett közölhetjük azokat mások számára, és hogyan tartjuk biztonságban azokat. Időről időre módosíthatjuk a cookie-kat és az adatvédelmi szabályzatot. Ez a szabályzat 2018. május 24-től hatályos.
Ez még talán érdekelhet