• -50%
Nippon-babona - A magyar-japán kapcsolatok története

Nippon-babona - A magyar-japán kapcsolatok története

Elérhetőség: Raktáron
2 980 Ft
1 490 Ft 50% kedvezmény
Bruttó

A magyar-japán diplomáciai viszony historiográfiánk egy eddig még kevéssé feltárt területe. Mivel ez a kétoldalú kapcsolat nem számított egyik korban sem a magyar vagy a japán külpolitika különösebben hangsúlyos területének, eleddig nem is került sor még e reláció részletesebb feltárására: a magyar, illetve a japán külpolitika történetét feldolgozó munkák csak rövid említés szintjén foglalkoztak a távol-keleti szigetország és Magyarország közötti kapcsolatok kérdésével. Hasonlóképp, a korábbi kétoldalú kapcsolattörténeti kutatások - a két nemzet közötti kulturális érintkezés bemutatása mellett - kisebb mértékben az Osztrák-Magyar Monarchia és Japán kapcsolatára, nagyobbrészt pedig a két háború közötti, illetve a második világháború alatti magyar-japán érintkezés bemutatására koncentráltak, szinte teljesen figyelmen kívül hagyva az 1945 utáni időszakot. Ez a kötet hazai és részben japán levéltári források, valamint az elérhető hazai és nemzetközi szakirodalom történeti szempontú feldolgozásával mutatja be a magyar-japán kapcsolatok fél évszázados történetét 1914-től, az első világháború kitörésétől az érett Kádár-korig, amikorra már jól láthatóan kialakultak azok a jellegzetességek, amelyek a kétoldalú viszonyrendszer egyes szegmenseit egészen az 1989-90-es világtörténeti fordulópontig meghatározták. Kiadás éve: 2017 Oldalszám: 226 Formátum: A5 A borító Berky Péter fotójának felhasználásával készült.

9789632762821
2961 Könyv

Adatvédelemi szabályzatunk

Adatvédelmi szabályzatunk ismerteti alapelveinket az Ön adatainak gyűjtésére, feldolgozására és tárolására vonatkozóan. Ez a szabályzat kifejezetten elmagyarázza, hogyan alkalmazzuk a cookie-kat, valamint az ellenőrzésükre vonatkozó lehetőségeket.

  • 1 Mi a süti?

    A cookie-k olyan kis adatrészek, amelyeket szöveges fájlokban tárolnak, amelyek a webhelyek böngészőbe való betöltésekor az Ön számítógépén vagy más eszközén tárolódnak. Széles körben használják arra, hogy „emlékezzenek” Önre és preferenciáira, akár egyetlen látogatásnál, akár többszöri ismételt látogatásnál.

  • 2 Hogyan használjuk a sütiket

    Számos különböző célra használunk sütiket. Egyes cookie-k technikai okokból szükségesek; néhány személyre szabott élményt tesz lehetővé mind a látogatók, mind a regisztrált felhasználók számára; és vannak olyanok, amelyek lehetővé teszik a kiválasztott harmadik fél hálózatainak hirdetéseinek megjelenítését.

  • 3 Cookie-k ellenőrzése

    A látogatók korlátozhatják a cookie-k használatát, vagy teljesen megakadályozhatják azok beállítását. Ha letiltja a cookie-kat, kérjük, vegye figyelembe, hogy szolgáltatásunk egyes funkciói nem működnek megfelelően.

  • 4 Az általunk gyűjtött információk

    Csak akkor gyűjtünk információkat Önről, ha okunk van rá – például szolgáltatásaink nyújtása, Önnel való kommunikáció, vagy szolgáltatásaink javítása érdekében.

Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy megőrizzük weboldalunk látogatóinak bizalmát. Nem gyűjtünk, nem adunk el, nem bérelünk vagy kereskedünk e-mail listákat vagy adatokat más cégekkel és vállalkozásokkal. Tekintse meg Adatvédelmi nyilatkozatunkat, ahol részletes információkat olvashat arról, hogy mikor és miért gyűjtjük az Ön személyes adatait, hogyan használjuk azokat, milyen korlátozott feltételek mellett közölhetjük azokat mások számára, és hogyan tartjuk biztonságban azokat. Időről időre módosíthatjuk a cookie-kat és az adatvédelmi szabályzatot. Ez a szabályzat 2018. május 24-től hatályos.