- -50%

A kötet Nero császár uralomra kerülésétől a bukásig tartó időszak eseményeit tárja fel, miközben részletes leírást kapunk a zsarnokká válás lélektani folyamatáról is. Műve megírásakor Kosztolányi alaposan tanulmányozta az ókori történetírókat, olvasta az antik Rómáról szóló szakmunkákat, valamint konzultált az irodalomtörténész, műfordító és klasszika-filológus Révay Józseffel. A kritikusok közül sokan kulcsregényként értelmezték a szöveget. Nem egy kortárs (s részben erre alapozva a Kádár-korszak irodalomtörténészei közül is néhányan) Szabó Dezsővel rokonította Nero alakját még a feleség is így emlékezik , ám ez az olvasat több szempontból megkérdőjelezhető. Egyrészt sem Kosztolányi, sem Szabó nem tesz rá utalást, másrészt közös kultúrpolitikai működésük (a Magyar Írók Szövetségének megalapítása 1919 őszén) sem mutat sok hasonlóságot A véres költőben szereplő diktatórikus viszonyok és személyi kultusz rajzával. Az akkori jobboldali sajtóban (ahol egészen 1921 nyaráig dolgozott Kosztolányi) Nero alakja inkább a kommünre jellemző kultúrpolitikai működés metaforájaként jelenik meg. Mindezek ellenére nem állíthatjuk egyértelműen, hogy a szereplők egyértelműen megfeleltethetők lennének az író olykor politikussá vedlett, vörös vagy épp fehér pályatársaival. Senkit se akartam lemintázni, […] úgy látszik, az élet jegyét viseli magán regényem. Az élet pedig akkor is csak olyan volt, mint ma. Színészek játszottak, fizetett tapsoncok működtek, kabaré-jeleneteket adtak elő, az írók szembe dicsérték munkáikat s hátuk mögött szidták egymást. Valóban, ez a hanyatló és betegesen kifinomult kor egy antik irodalmi kávéház képét mutatja, hetérákkal, ripacsokkal, műkedvelő írócskákkal, hadigazdagokkal, forradalmárokkal s titokban szenvedő nemes lángelmékkel nyilatkozta Kosztolányi 1922-ben.
Kiadás éve: 2020
Oldalszám: 256
Formátum: A/5
A cookie-k olyan kis adatrészek, amelyeket szöveges fájlokban tárolnak, amelyek a webhelyek böngészőbe való betöltésekor az Ön számítógépén vagy más eszközén tárolódnak. Széles körben használják arra, hogy „emlékezzenek” Önre és preferenciáira, akár egyetlen látogatásnál, akár többszöri ismételt látogatásnál.
Számos különböző célra használunk sütiket. Egyes cookie-k technikai okokból szükségesek; néhány személyre szabott élményt tesz lehetővé mind a látogatók, mind a regisztrált felhasználók számára; és vannak olyanok, amelyek lehetővé teszik a kiválasztott harmadik fél hálózatainak hirdetéseinek megjelenítését.
A látogatók korlátozhatják a cookie-k használatát, vagy teljesen megakadályozhatják azok beállítását. Ha letiltja a cookie-kat, kérjük, vegye figyelembe, hogy szolgáltatásunk egyes funkciói nem működnek megfelelően.
Csak akkor gyűjtünk információkat Önről, ha okunk van rá – például szolgáltatásaink nyújtása, Önnel való kommunikáció, vagy szolgáltatásaink javítása érdekében.
Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy megőrizzük weboldalunk látogatóinak bizalmát. Nem gyűjtünk, nem adunk el, nem bérelünk vagy kereskedünk e-mail listákat vagy adatokat más cégekkel és vállalkozásokkal. Tekintse meg Adatvédelmi nyilatkozatunkat, ahol részletes információkat olvashat arról, hogy mikor és miért gyűjtjük az Ön személyes adatait, hogyan használjuk azokat, milyen korlátozott feltételek mellett közölhetjük azokat mások számára, és hogyan tartjuk biztonságban azokat. Időről időre módosíthatjuk a cookie-kat és az adatvédelmi szabályzatot. Ez a szabályzat 2018. május 24-től hatályos.